Üdvözlöm az Olvasót!

Kovács Miklós vagyok, Pécsett születtem. Ezzel a rövid bejegyzéssel útjára indítom e blogot, ami jelenthet naplót, vagy jelen esetben inkább egy oldalt, melyen mesélni, gondolkodni szeretnék szülővárosom múltjáról. Ha vannak közös élményeink, kalandjaink, pillanataink, kedvenc pécsi zugaink, akkor az írások nyomán tudunk együtt emlékezni is.

Kamaszkoromban volt a gimnáziumban egy barátom, aki kijelentette: annak az embernek, aki sokat foglalkozik a múlttal, hajlamos gyakran nosztalgiázni, nem lehet jó, mert ez azt jelenti, hogy elégedetlen a jelenével vagy nem tetszik a számára éppen kinéző jövő. Ebben nem értettünk egyet. Akkor is úgy gondoltam már, huszonéve, hogy az emlékezet olyan, mint a fa táplálkozása a földből: minden falevél önálló, jelen életet él az ég felé nyújtózó ágakon, de ezt csak a tápanyagban gazdag földnek és az abba kapaszkodó gyökereknek köszönheti. Nincs levél önmagában, nincs ember emlékek nélkül. Nincs csapat közös emlékek nélkül.

A helyi emlékek keresését, gyűjtését apám nyomán szerettem meg. Kovács Imre éveken át volt a Pécsi Rádió helytörténeti műsorának szerkesztője és vezetője. Állandó vendégei, szakértői Pécs neves helytörténészei, levéltárosai voltak, köztük Bezerédy Győző és dr. Vargha Dezső. Később nem csak a szakmát, hanem a műsort is megörököltem: a Városi legendák című, kéthetente jelentkező magazint Bicsák Eszter kollégámmal közösen szerkesztettem. A körzeti rádiók 2012-es bezárása azonban a sorozat végét is jelentette. De nem az emlékekét és nem a kutatás iránti vágy halálát.

Frekvencia híján ezentúl itt szeretnék mesélni. Olvashatnak-hallhatnak majd olyan történeteket, melyeket még a Pécsi Rádió hallgatói számára örökítettem meg. Szerintem érdemesek arra, hogy előkerüljenek a magánarchívumból. Lesznek olyanok, melyeket már túl a rádiós éveken jegyeztem fel, arra gondolva, hátha más is kíváncsi lesz rá. S lehetnek olyanok is, amiket az olvasók mesélnek el, ha elég vállalkozó kedvűek ahhoz, hogy a rivaldafénybe lépjenek a Kovácsműhely közreműködésével.

Örülök, hogy idetalált, a Pécsi Krónikás oldalára. Ha gondolja, tegye a könyvjelzői közé. Az írások nem napi vagy heti rendszerességgel készülnek, hanem ahogy időm engedi. Az időmmel úgy beszéltem meg, hogy azért illene hetente legalább egy történetet elmesélni. Például itt van az első, amit pillanatokon belül közzéteszek: állandó tanácsadómon (a feleségemen) kívül nem olvasta még senki, a rádióban sem szóltam róla. Kétrészes történet egy régi, pécsi arcról, akivel talán már Ön is találkozott, havihegyi sétája közben.

Kezdés.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.