Olykor elég, ha az ember kellően nyitott szemmel járja a várost. Ha képes lassítani és figyelni. A kerítések elsuhanó sora értelmezhetővé válik: kiderül, hogy nem csak egymásba érő deszkák, drótfonatok, kövek és vasak tömegéről van szó, hanem emberekről, lelkekről, családokról, sorsokról. Ilyenkor történik, hogy észreveszünk olyan apróságokat, részleteket is, melyek egyébként - a tömött busz ablakán kitekintve vagy vezetés közben - fel sem tűnnének. Tapasztaltak már hasonlót? Lassítottak már? Nekem épp autóvezetés közben szóltak, hogy tegyem meg. Ennek köszönhetően fedeztem fel a pécsi Eiffel-tornyot…

Tegyük fel, hogy Párizsban járunk alkonyatkor: a Nap fénye még megcsillan az Eiffel-torony csúcsán, háromszázhuszonnégy méter magasan. Az építmény az 1889-es világkiállításra készült és egyszer azt is olvastam valahol, hogy az eredeti tervek szerint a rendezvényt követően lebontották volna. Nem írok újdonságot azzal, hogy végül nem így történt: a több mint tízezer tonna acélból készült torony idén 125 éves – az említett esztendőben március végére készült el, a közönség május közepétől látogathatta. Nevét az építészről, Gustave Eiffelről kapta, aki többek közt a New York-i Szabadságszobor belső szerkezetét is megtervezte, de neve Magyarországhoz is kötődik, részt vett ugyanis a Nyugati pályaudvar terveinek elkészítésében. A torony története sokszínű és számos érdekességet lehetne még felsorolni a keletkezésével kapcsolatban (például, hogy eredetileg az 1888-as világkiállításra készült volna és Spanyolországban, Barcelonában építették volna fel). De mi köze mindennek Pécshez?

Különösebben semmi, hacsak nem számít helyi csemegének az, hogy volt egyszer egy lelkes pécsi fiatalember, aki megépítette a párizsi Eiffel-torony kicsinyített mását a kertjében.

Három évvel ezelőtt találkoztam az alkotóval, Molnár Józseffel. Előzőleg többször jártam az utcájukban, de az első alkalmakkor még nem vettem észre az utcafronton, a ház és a kerítés között magasodó tornyot, melyet négy, a mérethez illő betontömbre csavaroztak. Később elhatároztam, hogy a kapcsolatfelvételnek a legegyszerűbb módját választom: becsengetek. Szíves volt a fogadtatás; vendéglátóm rövid idő után már mesélte is a történetet, olykor megsimogatva kékesszürkére festett művét, amit nagyobb részben vékony acélszálakból állított össze, villanyhegesztéssel. Akkor az embernek még volt türelme – tette hozzá gyorsan.

- A pécsi Eiffel-torony 1971-ben készült el, két évvel azután, hogy leszereltem a katonaságtól. A munkát 1970-ben kezdtem és közel egy évbe került az összeállítás – mesélte a tulajdonos, aki fiatalkorában géplakatos szakmát szerzett. Történt mindez abban az időben, amikor még nem voltak csarnok méretű barkácsáruházak Pécsett, ahol az ember kénye-kedve szerint bármiféle szerszám beszerezhető lett volna. – Akkoriban nem voltak még például olyan sarokcsiszolók, mint most; mindent kézzel kellett csinálni, a legapróbb elemeket is össze kellett reszelnem. Azokban az években még működött a Király utcában a Hamerli-féle vaskereskedés, ott vettem a köracélt tekercsben, otthon kikalapáltam, kiegyengettem és azután az összes darabot kézzel-fűrésszel-reszelővel össze kellett dolgozni.

Az építkezésnek előzménye is volt. Molnár József ugyanis a katonaságnál, a határőrszolgálat közben hurkapálcákból állította össze a különféle épületek mását – köztük volt az Eiffel-torony is.

- Hobbi gyanánt kezdtem, de aztán parancsba kaptam. Merthogy volt a Belügyminisztériumnak egy országos kiállítása Budapesten, tulajdonképpen versenynek számított, amelyre az ország minden részéből érkeztek pályamunkák. Azon a megmérettetésen, melyen indultam, aranyérmet nem adtak ki. Megosztottan két második díjat ítéltek oda, az egyiket nekem. Megtudtam azt is, hogy miért nem volt első helyezés. A verseny után ugyanis valaki azt mondta: "Nem ezt kellett volna megépíteni hurkapálcából, Molnár elvtárs, hanem a Kreml-t…"

Így lett örök második a pécsi Eiffel-torony. Molnár József arról is mesélt, hogy amikor "építkezett", nem volt tervrajza, pusztán egy újságban látott fotó alapján kezdett el dolgozni.

- Nem volt semmiféle mérnöki rajzom róla. Gyakorlatilag egy kis, fekete-fehér újságképről csináltam az egészet. Semmi másom nem volt, akkoriban színesben csak a Szovjetunió létezett.

A Molnár család a torony épültekor a Magyarürögi úton lakott, ott készült a pécsi Eiffel-torony is. Eredeti helyén díszkivilágítást is kapott, esténként az autók lassítottak, hogy a bent ülők jobban szemügyre vehessék a látványt. Voltak olyan alkonyatok, amikor nyolc-tíz autó parkolt a házuk előtt: az utasok és az arra sétálók együtt csodálták a lámpafényben magasodó művet.

Aztán jött a költözés egy csendesebb utcába. A belváros közelségében lett negyven éves a pécsi Eiffel-torony, amit több mint négy évtizedes pályafutása során kétszer újított fel az alkotója. Kutatásom során többféle leírást olvastam a párizsi építmény karbantartásáról, az egyik szerint hétévente szokták újrafesteni a tornyot és nagyjából hatvan tonna (!) festékre van szükség ahhoz, hogy a teljes szerkezetet újrakenjék. Molnár Józsefnek ennél egyszerűbb dolga volt a renováláskor. Vagy mégsem?

- Mindenféle időjárást kibír ez a pécsi torony, de olykor festeni kellene. Ilyenkor jelentős részét szét kell szerelni apró darabokra, át kell mindent csiszolni, rozsdátlanítani, festékalapozóval átkenni. Ezt követően festékpisztollyal szoktam dolgozni.

Végül az elmaradhatatlan kérdés, nevezetesen, hogy járt-e valaha a Molnár család az eredeti Eiffel-toronynál a francia fővárosban, ha már negyven évig együtt laktak a másolatával?

- Hogyne! 2009 nyarán. Meglehetősen szerencsétlen időjárást fogtunk ki: a két órányi sorban állás közben hétágra sütött a Nap, majd amire felértünk az épület tetejére, hatalmas vihar kerekedett. Zúgott a torony, szakadt az eső, az öregasszonyok majd’ frászt kaptak, amikor odacsapott a villám és remegett az egész szerkezet. Zengett az ég, majd amire leértünk a lifttel, kisütött a Nap. Mitagadás, maradandó élmény lett, de én azért sajnálom, mert szerettem volna körülnézni a többi szinten is.

- Hogyha negyven évvel ezelőtt nem építi meg odahaza, a kertben az Eiffel-tornyot, akkor is elmentek volna megnézni? Vagy a másolat jelenléte az életükben predesztinálta a családot, hogy ellátogassanak Párizsba?

- Nem tudnám megmondani. Abban az időben, amikor elkészítettem, nagyon szerettem volna látni az eredetit.

- Gondolom, határőrként nem engedték.

- Ez az egyik. De az anyagiak sem tették akkoriban lehetővé. Adott volt egy fiatalember, aki megnősült, családot alapított és építkezett. Utazásra nem volt pénz…

Molnár József 2011. januárjában mesélte el nekem a pécsi Eiffel-torony hiteles történetét, az egykori Pécsi Rádió várostörténeti műsorának kedvéért. A napokban hallottam a halálhíréről. Kedves hangja, humora, vendégszeretete ma is élénk emlék számomra, arról nem is szólva, hogy életművének tisztes darabja, a pécsiek Eiffel-tornya most is ott áll a házuk és a kerítés között. Remélem, lesz valaki, aki időről-időre felújítja.

Jut eszembe, még nem említettem az utcanevet: a pécsi Eiffel-torony a Jász utcában található, Erzsébettelep peremén. A házszámot nem árulom el, tegyenek egy sétát a környéken, ha van egy kis idejük! Közben dúdoljanak egy kellemes sanzont, szóljon a harmonika és ha kedvük tartja, emlékezzenek meg ismeretlenül is a pécsi polgárról, aki úgy jutott el a híres francia látványossághoz, hogy előbb felépítette a kertjében.

Kovács Miklós

Kapcsolódó fényképek

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.